2013. október 8., kedd

TV riport Erabijou-val



Büszkék vagyunk rá, hogy miután nálunk megjelent alkotói riportja, megkereste a helyi televízió is Erát, hogy szeretnének vele riportot készíteni, amit Era természetesen örömmel fogadott.

Gratulálunk itt is Era! ;)

2013. szeptember 26., csütörtök

Erabijou: Ráczné Görbe Erika

Ezen a héten Ráczné Görbe Erikát, alias Erabijout ismerhetitek meg közelebbről.

Szia Era, miért, mikor, hogyan kezdted? Ha nem ez a fő megélhetésed, mivel foglalkozol „civilben”?

Szóval,az úgy kezdődött,hogy megláttam évekkel ezelőtt az egyik bankban, hogy a nők gyöngyfát, szerencsefát kaptak ajándékba nőnapra. Éveken át gondolkodtam, meg kellene próbálni. Aztán 2010 november végén előkaptam egy bicikli dinamót, szétszedtem, és csináltam saját kútfőből egy fát. Amikor kész lett, gondoltam, megnézem a neten,hogy is kellett volna. Az oldalon, ahol találtam leírást, drót ékszer készítés leírása is szerepelt. Cleo gyönyörű ékszerei voltak fenn. Megláttam egy csigás láncot, közelgett a céges karácsonyi buli. "Nosza,nekem ilyen kell!" felkiáltással keresni kezdtem, honnan lehet drótot, fogót rendelni. És december 11-én már az általam készített nyakbavalóval, fülbevalóval villogtam. Akkor még gyeden voltam alig fél éves kislányommal, ma már ismét dolgozom, egy gumiipari cégnél vagyok minőség ellenőr. Ma már eljutottam odáig, hogy rendelésre is dolgozom, és keresem azt az embert, aki esetleg felvállalná, hogy árulja a munkáimat.



Honnan kapta az oldalad/boltneved a nevét, mit takar?

A név azt hiszem magáért beszél: Era a becenevem (Erikát nem szeretem), a bizsu pedig az ékszerre utal, bár nem színtiszta bizsu, hisz 15-20 mikron ezüsttel bevont ékszerdróttal dolgozom. Ma sem biztos, hogy találóbb név jutna eszembe.

Emlékszel még, mi volt az első munkád amit eladásra készítettél?
Az első fizetős munkám egy kismama társam kérésére készült, fekete-fehér üvegtekla gyöngyökből.



Miket szoktál készíteni, alkotni? Mit szeretsz a legjobban?
Nagyon szeretek ásványokkal dolgozni, egyre inkább hiszem az ásványok gyógyító erejét... Elsősorban drótozok, de egy ideje gyöngyhorgolok is. Mit szeretek a legjobban? Mindegy, csak csinálhassam.


Mire vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb talán a lányom szalagavatójára készült szettre vagyok, bár neki nem volt elég csillogó, de esküvői ékszerként jó pár szett készült már belőle, ékszerpályázatot is nyertem már vele. Illetve Hugim számára chainmalle technikával készült karóra, mert ilyet még nem láttam, bár lehet hogy van.

Van valami, amit régóta meg szeretnél csinálni, de még nem vágtál bele valami miatt? Miért nem?
Sok ékszerkészítési technika van, ami foglalkoztat, a legnagyobb ok, amiért nem vágtam bele, az időhiány.

Miket csináltál eddig? Most épp min dolgozol?
Most épp nem dolgozom semmi konkrét dolgon, a készletemet kellene kicsit feltöltenem, mert két hete vásárban voltam és igencsak megkopott (szerencsére). Lassan halad, mert sajna a 3 műszak, a picilányom és a háztartás eléggé kitölti a napjaimat.

Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged lelki szemeink előtt, miközben alkotsz?
Hol alkotok?A konyhám egy kis szegletében,amit megpróbáltam minél praktikusabban elrendezni. Szemüvegben, fogók között....

Milyen az „álom műhelyed”?
Álomműhely? Világos és telis-tele polcokkal, hogy minden átlátható legyen és természetesen, a dobozok mind-mind tele alapanyagokkal.

Mivel foglalkozol még (pl. hobbi)?
3 éves kis hercegnőmet nevelgetem az életre. Más hobbira már nem futja az időmből, bár most épp próbálok a nap 24 órájából legalább 30-at csinálni, hogy egy újabb szerelem, a harisnyavirág készítés is megfelelő figyelmet kapjon tőlem, és abban is egyre ügyesebb lehessek.

Van példaképed? Ha igen ki és miért?
Példakép... Érdekes, mert van két drótos, akit nagyon nagyra tartok kézművesként, bár nem egészen egy a stílusunk. Ők Cleo és Peranna. Ők nem csak munkájukkal vívták ki tiszteletemet, de ők csupa nagy betűvel jó EMBEREK. Sokat köszönhetek nekik. Cleo segítségével született egy medálom, melyet tiszteletem jeléül Cleo medálnak neveztem el. Szeretnék egyszer én is ilyen sikeres, neves drótos lenni, és akkor is EMBER maradni, mint Ők. Rajtuk kívül még Bottyángyöngye az, akinek pedig sújtás ékszereit imádom. Természetesen minden kézművest tisztelek, becsülök, aki kellő alázattal viseltetik a munkájával szemben, tiszteli a többieket, mások munkásságát, bármilyen szinten is tartsanak, hisz mindenki kezdte valahol. Sajnos, gőgös, beképzelt emberek itt is akadnak, rájuk nem is fecsérelnék több szót.

Mond el egy nagy álmod/vágyad!
Álom?Egyre inkább azt érzem,hogy nekem ezt kellene csinálnom, ez kellene legyen a fő tevékenységem. Nemrég volt egy helyi fesztivál, kézműves vásárral egybekötve. Úgy érzem, ez az én világom. De sajnos, egyelőre még nem találtunk egymásra a nagy lehetőséggel.

Tapasztalat, jó tanács a többi alkotónak?
A mai világban nehéz kézművességgel előrébb jutni, sajna nagyon sok ember hiszi azt, hogy ripsz-ropsz össze lehet dobni egy-egy alkotást, és itt nem konkrétan magamra gondolok, hanem általánosságban a kézművesekre. Úgy tapasztalom, kevés ember értékeli az egyedit, inkább megveszi a tucatárut annyiért, ne adj Isten többért, mint amiért egyedit is kaphatna..
Tanács? Kövesd a magad útját, legyél önmagad, bízz magadban.

Keressük az alkotók leg-jeit... lehet szinte bármi, amiben úgy érzed, hogy te lehetsz az alkotók leg-je....
Nem hiszem,hogy bármiben is -leg lennék.

Végül, de nem utolsósorban, hol találhatóak meg a termékeid?
Napi szinten facebook-on lehet nyomon követni {LINK ERABIJOU FB OLDALÁRA}
Van egy weboldalam is,bár az most elég mostoha,sajnos.www.erabijou.hupont.hu

Köszönjük, hogy közelebbről is megismerhettünk! További jó munkát, örömteli alkotást és sok vevőt kívánunk!






Alkotói riportunkat követően Erával a helyi televízió is készített egy riportot, amit itt láthattok:
http://handmade-hungary.blogspot.hu/2013/10/tv-riport-erabijou-val.html

Nagyon büszkék vagyunk Rá
! :)





2013. szeptember 6., péntek

Szeremlei Csilla gyurmaékszerei

E heti alkotói riportunkkal kicsit megkésve jelentkezünk, elnézést, a szeptember első hete kicsit mozgalasnak bizonyult. Fogadjátok szeretettel Szeremlei Csillával készült riportunkat:

Miért, mikor, hogyan kezdted? Ha nem ez a fő megélhetésed, mivel foglalkozol „civilben”? :) Ha most állnál pályaválasztás előtt, mit választanál?

Unaloműzésnek indult, szenvedéllyé vált…  Az egész egy olyan égetően fontos problémával indult, hogy nem volt az új ruhámhoz passzoló ékszerem, és az üzletekben nem is találtam olyat, ami tetszene, így hát sütöttem egyet.
 


Az alkotás egyelőre hobbi, bár idén egyre több vásáron megmutattam magam. A valódi hivatásom egy másik csoda. Ott dolgozom, ahol a jövő elkezdődik, egy bölcsődében. Ha most állnék pályaválasztás előtt, valószínűleg ugyanezt az utat járnám, hisz így tartok ott, ahol tartanom kell. Elégedett vagyok.

Honnan kapta az oldalad/boltneved a nevét, mit takar?
Csillsz (becenév) + ékszerek = csillszerek
Ma már nem biztos, hogy ezt a nevet választanám :D

Emlékszel még, mi volt az első munkád amit eladásra készítettél?
Igen. Egy moziban dolgoztam, amikor az egyik vendég meglátta a kancsó-csésze fülbevalómat. Ő volt az első fizető rendelőm. A csészéből később gyűrű is született, ezekből adtam el azóta is a legtöbbet, nem véletlen, hogy a csészegyűrű a logommá vált. 
 
Miket szoktál készíteni, alkotni? Mit szeretsz a legjobban?
Szeretek ábrándokat, illúziókat megjeleníteni az ékszereimben. Mindennek, ami kikerül a kezeim közül története van. A lelkem apró részét kapja, aki tőlem vásárol. A „rózsaszín kabátos kislány” kezd védjegyemmé válni. Szívesen repítem el különböző világokba.



Honnan merítesz ötletet, mi inspirál?
Minden inspirál, ami kedves, színes és vidám. Sokat merítek gyerekkori emlékekből, gondolatképekből, mesékből, dalokból, illatokból…
Nicoletta Ceccoli képei gyakran megihletnek, szeretem őket, bár az én világom kevésbé szürreális.

Mire vagy a legbüszkébb?
Jelenleg a félgömb Párizs láncomra vagyok a legbüszkébb. Gyurmásként elég nehéz egyéninek lenni. Hasonló témákat feszegetünk, de ilyen ötvözetben eddig még nem láttam más alkotóktól talán hasonlót sem, ezért igazán fontos nekem.

Van valami, amit régóta meg szeretnél csinálni, de még nem vágtál bele valami miatt? Miért nem?
Rengeteg tervem van, több technikát is szeretnék kipróbálni, pl. szeretnék megtanulni varrni, horgolni és kötni is. Ezeknek leginkább az időhiány szab határokat. Egyelőre.

Miket csináltál eddig? Most épp min dolgozol?
Kb. másfél éve mindenki nyomonkövetheti az alkotásaimat a www.facebook.com/csillszerek oldalon, vagy a szeremlei.com – on, bár ez utóbbit igencsak elhanyagoltam az utóbbi időben. Jelenleg az új téli kollekción dolgozom és a „buborék” ékszerek repertoárját igyekszem színesíteni.

Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged lelki szemeink előtt, miközben alkotsz?
Egy nagy tálca felett gubbasztva. Kipakolom a gyurmáimat, az ékszer alapokat, a késemet és egy tűt... ilyenkor az ész kikapcsol, a kéz dolgozik, a szív dobban…

Milyen az „álom műhelyed”?
Hófehér (amit jól beszínezhetek az ékszereimmel).

Mivel foglalkozol még (pl. hobbi)?
Az ékszerezés a fő hobbim. Ha éppen nem velük babrálok, akkor inspirációkat gyűjtök, olvasok, böngészkedem, vagy azon töröm a fejem, hogy mivel lepjem meg a böcsiseimet (ez is fontos alkotó feladat).

Van példaképed? Ha igen ki és miért?
Nincs  példaképem, de a gyurmások közül, akinek a munkája igazán tetszik és hatott rám, az Eva Thissen. Borzasztó aprólékos és igényes darabjai vannak, ő ihlette a rózsaszín kabátos kislányomat is.

Mond el egy nagy álmod/vágyad!
Babonából soha nem kiabálom el a nagy vágyakat. De egyre több tervvé szövődött álmom van. Próbálom a sárgaköves utamat követni…

Tapasztalat, jó tanács a többi alkotónak?
A legfontosabb, hogy mindenki megtalálja a maga útját, csak így lehet képes egyénit alkotni. Legyen türelmes és igényes a termékeire. Ne féljen kísérletezni és ne adja fel, ha elsőre nem sikerül.

Keressük az alkotók leg-jeit... lehet szinte bármi, amiben úgy érzed, hogy te lehetsz az alkotók leg-je....
Legábrándosabb. Szerintem.

Végül, de nem utolsósorban, hol találhatóak meg a termékeid? www.facebook.com/csillszerek - itt vagyok a legkönnyebben elérhető és követhető. Igyekszem havonta eljutni 1-1 vásárra, leginkább Pécsre, olykor Pestre. Kaposváron pedig előre egyeztetés után bármikor elérhető vagyok személyesen is.


Köszönjük, hogy bemutatkoztál, további kreatív alkotást és sok vevőt kívánunk!

2013. augusztus 22., csütörtök

Batuskáné Fejes Katalin

Ezúttal egy női szabót ismerhettek meg, aki egy picit elkalandozott eredeti szakmájától, jelenleg pedig a paverpol technikában éli ki kreativitását és tökéletesíti tudását. Batuskáné Fejes Katalin Budapesten él családjával, férje szintén alkotóművész, e heti alkotói riportsorozatunkban őt ismerhetitek meg közelebbről. 


Miért, mikor, hogyan kezdted? Ha nem ez a fő megélhetésed, mivel foglalkozol „civilben”?
Aktívan 1997-ben kezdtem el kézműveskedni. Mivel női szabó vagyok, mindig is szerettem alkotni  főleg textilből nem csak ruhákat. Gondoltam egyet, és elkezdtem más alapanyagokkal is dolgozni. Ezután jött a különböző technikák elsajátítása. Én mindig saját magam tapasztaltam ki, hogyan kell az adott technikát kivitelezni. Van egy alapítványom 2007 óta. Ezen belül gyerekekkel foglalkozom, nekik szervezek gyermek dekor, és főzőtanfolyamot, immár 5 éve. 6-14 éves korig. Szentendrén a Barcsay Jenő Általános Iskolában. Hetente tartom nekik a foglalkozásokat. 2013-2014 tanévben bevezetem az új foglalkozásomat, mely a PAVERPOL világával foglalkozik.


Ha most állnál pályaválasztás előtt, mit választanál?
Ha most kéne szakmát választanom, egészen biztos, hogy jelmez tervező,  divat tervező  lennék.

Honnan kapta az oldalad/boltneved a nevét, mit takar?
Nincsen boltom. Alapítványom neve: Életmód Ház Alapítvány

Emlékszel még, mi volt az első munkád amit eladásra készítettél?
Az első munkáim száraz növényekből készített asztali díszek voltak.

Miket szoktál készíteni, alkotni? Mit szeretsz a legjobban?
Most a legújabb szerelmem a PAVERPOL, melyet szeretnék tökéletesre fejleszteni. Vintage stílusú tárgyakat is készítek. Akár fali képet, cserepeket, gyertyákat, akasztós díszeket, üveg tálakat, dobozokat, textil tárgyakat is. Tilda babákat is szeretek varrni. Hétről-hétre kitalálom a dekor foglalkozásaimhoz a legújabb munkákat. Éves szintem kb. 30-33 darab tárgy.

Honnan merítesz ötletet, mi inspirál?
Ötleteimet az életből merítem. Nyitott szemmel járok az utcán, és mindig rohanok. Ismerőseim mondják, hogy a védjegyem a rohanás, és a sosem érek rá mondat. Olyan dolgokat veszek észre,  megfigyelek, ami az átlag embernek fel sem tűnik. Képes vagyok olyan tárgyakat összekombinálni, ami nem megszokott az életben. Engem mindig az inspirál, hogy soha nem vagyok magammal megelégedve. Elkészül a legújabb munkám, ránézek, és ritkán mondom azt: ez tényleg jól sikerült! Inspirálnak még a külföldi profi alkotók. Lehet bármilyen terület. Sokkal nagyobb fantáziát, és nyitottságot látok a munkáikban.

Mire vagy a legbüszkébb?
Legbüszkébb a két gyermekemre, akiket közösen férjemmel felneveltünk, és a mai napig boldogan élünk.

Van valami, amit régóta meg szeretnél csinálni, de még nem vágtál bele valami miatt? 
Nincs olyan dolog most az életemben, mert a legutóbbi technikát a PAVERPOLT szeretném magas szintre fejleszteni, és nem gondolkodom addig másba.


Miket csináltál eddig? Most épp min dolgozol?
Fél éve zömmel PAVERPOL tárgyakat készítek. Készülnek karácsonyra a vintage ajándéktárgyak is. Most éppen kiállításra készítek szobrot.


Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged lelki szemeink előtt, miközben alkotsz?
Otthon van saját műhelyem, ahol szabadon alkothatok. Mindig szól a rádió. Szeretem a jó zenét, ami modern. Műhelyembe találhatók a varrógépeim, és minden olyan eszköz, ami az alkotáshoz szükséges.  Az én műhelyem meglepően rendezett, és mindig tiszta. Én csak rendbe, és rendszerbe tudok dolgozni. Mindennek tökéletesen meg van a helye,  feliratozva, és szisztematikusan vannak elhelyezve.

Milyen az „álom műhelyed”? 
Igazából, az álom műhelyem a mostanitól lehetne egy kicsit nagyobb. A mostani sem kicsi, csak az ember hajlamos gyűjtögetni.

Mivel foglalkozol még (pl. hobbi)?
Imádok kertészkedni, folyamatosan szépítem, alakítom kertünket.

Van példaképed? Ha igen ki és miért?
Konkrét példaképem nincs. Példa képem az olyan ember, aki  mindent saját erőből épített  fel, úgy, hogy menet közben nem gázolt át senkin.

Ki támogat, bátorít, szponzorál?
Férjem bátorít, és szponzorál. Szerencse, hogy ő is szeret alkotni.

Mond el egy nagy álmod/vágyad!
Nagy álmom, hogy minél több emberrel megszeretessem az alkotás örömét, minél több gyereket tudjak tanítani. Szeretnék több lehetőséget kiállításokon szerepelni.

Tapasztalat, jó tanács a többi alkotónak? Kitartás, akaraterő. Ne féljenek valami újba belevágni. Még több türelem kell a mai világban, de megéri.

Keressük az alkotók leg-jeit... lehet szinte bármi, amiben úgy érzed, hogy te lehetsz az alkotók leg-je.... Nincs ilyen dolog. Ezt másoknak kell szerintem eldönteni. Ez olyam szubjektív, hogy ki miben jó! Én ezt nem merem felvállalni.

Végül, de nem utolsósorban, hol találhatóak meg a termékeid?
Nincs konkrét hely, alkalomszerűen szoktam megjelenni különböző vásárokban Budapesten.
Fb oldalam: https://www.facebook.com/katalin.batuskanefejes
E-mail címem: fejeskati66@freemail.hu

2013. augusztus 15., csütörtök

Bamboola bababoltja

Alkotói riportsorozatunkban ezúttal Bamboola-t, azaz Molnár Katalint ismerhetitek meg. Egy vidéki kisvárosba költözött Budapestről és multicégnél lévő, 12 órás munkáját alkotómunkára cserélte. 3 gyerek édesanyja, jelenleg női szabónak készül.

Miért, mikor, hogyan kezdted? Ha nem ez a fő megélhetésed, mivel foglalkozol „civilben”? :) Ha most állnál pályaválasztás előtt, mit választanál?
Jó kérdés... már gyerekkoromban szerettem a tűvel-cérnával bíbelődni, emlékszem, egyszer 12 éves koromban otthon voltam nyáron és nem volt rövidnadrágom... ill. 1 volt, az épp mosásban... én meg le akartam menni az udvarra... egyedül voltam otthon, előkotortam hát anyu szekrényéből az anyagokat és megnéztem melyikből lehetne rövidnadrág... nekiestem egy nadrágom alapján, persze rosszul szabtam ki... :))) volt két egyforma bal eleje meg két háta... aztán az egyik elejéből csináltam jobb elejét..  és végül lett egy igen egyedi.. :) rövidnadrágom. Meg is sétáltattam gyorsan. :)
Civilben: már sokmindent csináltam, de végül úgy döntöttem, a hobbim lesz az én munkám is a jövőben... így már nem tervezek mást csinálni a varráson felül...;)  Jelenleg Fehérváron tanulok a Jenka Stílusiskolában női szabó képzésen. Nagyon sajnálom, hogy nem tizenévesen fordultam ebbe az irányba, ma már egész máshol tarthatnék...

Honnan kapta az oldalad/boltneved a nevét, mit takar?
Egyik este, amikora gyerekek már végre aludtak és én holt fáradtan ültem a kezemben egy darab bambusz anyagot morzsolgatva, és gondolkoztam mi legyen a megalapítani tervezett cég neve... bambusz... azaz bamboo... és csak bámultam ezt a darab bamboo-t... így lett Bamboola.. :) (Bambula)
A logómban szereplő 2 bagoly az én - akkor még 2 - gyermekem, akik akkoriban éjjelibagoly üzemmódban működtek.. :) A logót Dreschner Márti tervezte.

Emlékszel még, mi volt az első munkád amit eladásra készítettél?
Egy tucat frottír popsitörlőkendő... :)

Miket szoktál készíteni, alkotni? Mit szeretsz a legjobban?
Nem szeretem az alkotás szót használni, bár kétségtelenül, a varrás is alkotótevékenység... mégis, egyelőre olyan darabok még nem kerülnek ki a kezem alól, amik méltóak lennének arra, hogy alkotásnak nevezzem őket... :)
Elsősorban babáknak készítek hasznos holmikat, gyerekszobai dekorációkat, készült már pár kisruha is. A legjobban azért azt szeretem, amikor nem megrendelésre dolgozom, hanem a magam örömére.


Honnan merítesz ötletet, mi inspirál?
Mindig követem az aktuális trendeket a külföldi és magyar oldalakon is, ezen felül, mivel 3 gyerekem van, a legnagyobb inspirációt ők jelentik, sokszor a velük való játék, vagy a magunknak is elkészített tárgyak használata közben villan be valami új ötlet, forma, amit gyorsan fel is jegyzek a kis füzetkémbe (kb. 60 oldalnyi ötlettel van tele, talán egy nap elkezdem végre a megvalósításukat is.. )

Mire vagy a legbüszkébb?
A 3 csodaszép gyerekemre. :) És arra, hogy mellettük is folytatom a tanulást, a szakmai képzést, bármennyire is nehéz ezt menedzselni időben.

Van valami, amit régóta meg szeretnél csinálni, de még nem vágtál bele valami miatt? Miért nem?

A saját gyerekeim falvédője még mindig nem készült el... amikor már kész a terv, valahogy mindig úgy érzem még ez sem Az Igazi és újrakezdem a tervezést...Bár már megfogadtam a legutóbbi tervezésnél, hogy elkészítem, akkor is, ha nem Az Igazi.. ;)

Miket csináltál eddig? Most épp min dolgozol?
Hű... főleg babaholmikat (előke, nyálkendő, cimkerongyi, pelenkázó, kiságyba fejvédő, babatakaró, vízzáró lepedő), lakástextileket, kisingeket, szoknyákat, ruhákat, pár táskát, textiljátékokat, a patchworkkel is próbálkozok néha :)
Most épp az oviba készítem az ülőpárnák huzatát..:) és van pár oviszsák megrendelésem. Emellett a tanfolyami kötelező darabokat (szoknyákat, nadrágokat) igyekszem időre összehozni.



Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged lelki szemeink előtt, miközben alkotsz?
Itthon van egy varrósarkom. Volt amikor külön szobám is volt erre, de benépesítettük.. :). Amikor igazán belendülök, jobb ha nincs itthon senki... a szoba közepén a vasalóállvány, rajta a vasaló.., a konyhaasztal szabóasztallá változik, a varrósarokban pedig beüzemelve a két varrógép. Körülöttem dobozok, benne húzózár, közbélés, kosárban cérnák tömkelege. Ha nincs lehetőség egyedül elmélyülnöm a varrásban, többnyire sokat hibázok, így főként este varrok, lámpafénynél..

Milyen az „álom műhelyed”?
Az álom műhelyem... nem itthon van..:) vagy nagyon különállóan, mondjuk a kert végében egy kis (na jó, nagyobbacska) műhelyben, ahonnan rálátok a kertre, ahol a gyerekek játszanak...Az álomműhelyemben mindennek van rendezett helye.

Mivel foglalkozol még (pl. hobbi)?
Szeretek fotózni, egyszer szeretnék egy komolyabb gépre szert tenni. Imádom megörökíteni a megismételhetetlen pillanatokat.
Szeretek festeni is. Sok dekorációnkat készítettem saját kezűleg itthon.
Gyerekeim waldorf óvodába járnak, így az évek alatt rámragadt a waldorf játékok szeretete és ügyes kezektől sok apró fogást megtanulhattam, amiért nagyon hálás vagyok. Nekem ez a hobbim a varráson belül.. :), nagyon szeretek waldorf játékokat, manócskákat készíteni.

Van példaképed? Ha igen ki és miért?
Több is. :) Szakmailag a tanárom, Jenka, aki folyamatosan arra tanít, hogy csak a legjobbat adjuk ki a kezünkből és hogy folyamatosan tanulni kell, képezni magunkat. Remélem egy nap megközelítem a tudását..
Emberileg egy kedves barátnőm, aki optimizmusával, jó tanácsaival mindig lelket önt belém. Nagyon pozitív személyiség, jó a közelében lenni. Örülnék, ha fele ennyire kellemes társaság lennék mások számára!

Ki támogat, bátorít, szponzorál? (Szóval ki, az aki nélkül nem tarthatnál ott ahol és akinek köszönettel tartozol)A családom az idejét, tanárom a türelmét és tudását, üzleti praktikákat, barátaim a bátorítást adják, a pozitív visszajelzés pedig a vevőimtől jön.


Tapasztalat, jó tanács a többi alkotónak?
Csináld amit szeretsz. Ne másolj. Ha másolnak, ne érdekeljen, ez egy pozitív visszajelzés: jó, amit csinálsz. Csinálj mást. Sose gondold, hogy már nem tanulhatsz újat. Mindig tanulhatsz.

Keressük az alkotók leg-jeit... lehet szinte bármi, amiben úgy érzed, hogy te lehetsz az alkotók leg-je....

Azt hiszem én futtatom a legkevesebb játékot az oldalamon.. :) Nem szeretném “mesterségesen” felduzzasztani az oldalam követőinek a számát, inkább legyenek kevesen velem, de azért mert tetszik nekik amit csinálok, mint sokan azért, hogy kapjanak egy filc játékot... Ezen felül azt hiszem kevesen lehetnek, akik nálam nehezebben kelnek fel reggelente...

Végül, de nem utolsósorban, hol találhatóak meg a termékeid?
Van egy "virtuális boltocskám" a meskán: https://bamboola.meska.hu
A Facebookon is megtalálhattok: https://www.facebook.com/BamboolaBolt
ha bármi kérdésed, óhajod, sóhajod van, keress meg e-mailen: bamboola.meskabolt@gmail.com
Ezenfelül van egy webáruház (Zöldbolt.hu), ahol általában kaphatóak a termékeim, ill. Biatorbágyon két bolt: a Kisgombos könyvesbolt és az Egészség Centrum, ahol élőben is megtekinthetők, megtapinthatóak a rongyik, manók.
Vásárokon eddig még nem szerepeltem, talán a jövőben ez is változik, erről fogom értesíteni a vevőimet fb oldalamon.


Köszönjük, hogy időt szántál ránk, további jó alkotást, sok vevőt kívánunk!
Én köszönöm a lehetőséget!

2013. augusztus 8., csütörtök

Hilda keresztszemes tárgyai


Negyvenes családanya, feleség, falusi háziasszony, pedagógus, testvér és gyerek, valamint szenvedélyes alkotó is egyben, aki 50 órás napokra vágyik, hogy ezekben a szerepköreiben helyt tudjon állni...:) Ki ő? Dezsőné Rácz Hilda. Ismerjétek meg az alkotót a gyönyörű keresztszemes tárgyak mögött!



Hilda, kérlek, mesélj magadról kicsit!

Két gimnazista lányom mellett volt alkalmam mindenféle kézműves technikát kipróbálni. Míg cseperedtek, ez volt a legkedvesebb elfoglaltságunk. Aztán egy alkalommal a kisebbik lányom házi feladatot hozott haza az iskolából – egy keresztszemes könyvjelzőt. Őt nem, de engem akkor elkapott a gépszíj. Azóta menthetetlen vagyok.. Mivel a férjemnek is van hobbija (fanatikus horgászember), megértő társam ezen a területen is, sőt az utóbbi időszakban keze munkájával ő is hozzájárul az alkotásaimhoz: egyedi fakereteket készít nekem.


Miért, mikor, hogyan kezdted? Ha nem ez a fő megélhetésed, mivel foglalkozol „civilben”?
Biztos, hogy már legalább harminc éve az ujjaimban van az alkotóvágy, hiszen gyerekkoromban édesanyám mindig kézimunkázott. A falubeli asszonyokkal kézimunka szakkörre jártak, csodás kiállításaik voltak. A szüleim otthonát most is számtalan kalocsai hímzés díszíti, most ráadásul ismét „trendi”. Emlékszem, Zsófi néni, az egyik alkotótárs otthon nyomta elő a kézimunkákat, gyakran betértünk hozzá. Most is az orromban van a terpentin illata. Szerettem azt a légkört. Apró munkáim nekem is voltak, de kamaszkorba érve már nem tartottam különösebben divatos dolognak a hímzést. Aztán három évvel ezelőtt a lányom hazahozta befejezni egy technika órai munkáját. Keresztszemes könyvjelző volt, egy cirádás piros A betűvel. A mint anya. Nekem szánta. Azóta minden szabadidőmet keresztszemezéssel töltöm.


Ha most állnál pályaválasztás előtt, mit választanál?
Pedagógus vagyok, és abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy az iskolában is tarthatok hímző szakkört. Néhány „csibe” már kezdi átélni, amit én is érzek, szívesen hímeznek velem és otthon folytatják. Szerintem, ha most választhatnék, ismét a pedagógus pálya felé indulnék, de talán óvónőként még jobban ki tudnám élni a kreativitásomat.

Honnan kapta az oldalad/boltneved a nevét, mit takar?
Hilda keresztszemes tárgyai - nevem a jelem. Ritka név, szeretem is, gondoltam, nem is kell ennél jobb vagy több. A keresztlányom gazdaságinformatikus lesz, ügyesen bánik a számítógéppel, ő tervezte a logómat. Pont olyan lett, mint amilyennek képzeltem.

Emlékszel még, mi volt az első munkád, amit eladásra készítettél?
Fogalmam sincs! Talán levendulás illatzsák. Sokáig nem dolgoztam eladásra, elsősorban ajándékokat készítettem, igazából most is ezek vannak túlsúlyban.

Miket szoktál készíteni, alkotni? Mit szeretsz a legjobban?
Igyekszem a keresztszemes hímzést visszacsempészni a mai otthonokba. Levendulás illatzsákokat, konyhai szetteket, a férjemmel közösen fakeretes képeket, esküvői párnákat, babaköszöntőket, fotóalbumokat, naplókat, receptes füzetet, gyűrűpárnákat, és a ma még ritkaságnak számító ékszereket készítek. Nincs kedvencem, minden munkámat szeretem.

Honnan merítesz ötletet, mi inspirál?
Sokáig csak a modern keresztöltést alkalmaztam. Aztán kaptam két könyvet tele népi hímzéssel és volt alkalmam eljutni a tőlünk 400 km-re lévő beregi hímzések világába, az is rendkívül inspirált. Sok ötletet, lendületet adnak alkotótársaim, sokukkal nincs is élő kapcsolat, csak a közösségi oldalakon keresztül „ismerjük” egymást.

Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy a családom és a barátaim elismerik a munkámat, tetszik nekik, amit csinálok és mindenben támogatnak. Bár el kell ismerni, a legfőbb kritikusaim is ők. Ha a kérdés egy konkrét alkotásra vonatkozik, akkor nagyobbik lányom ballagási ajándékára vagyok a legbüszkébb, ami egy 50x70 cm-es lovas kép; ez volt eddigi legnagyobb munkám.




Van valami, amit régóta meg szeretnél csinálni, de még nem vágtál bele valami miatt? Miért nem?

Egy kiállítás. Önállóan vagy közösen másokkal. Már felkérésem is volt, de nem mertem belevágni. Egyszerűen sajnálom a munkáimat. Ezek a munkák több hónapon keresztül készülnek. Pótolhatatlan, ha ellopják vagy megsérül valamelyik. Még nem adódott olyan lehetőség, hogy biztosítva láttam volna, hogy épségben visszakapom őket.

Miket csináltál eddig? Most épp min dolgozol?
Most az értékesítés háttérbe szorult, nagyon könnyen kedvemet szegik a kudarcok. Sajnos nincs igazán fizetőképes kereslet. A vásározás, piacozás nem hozza meg számomra a várt sikert. Így most csak megrendelésre dolgozom és egy nagy munkámat folytatom, ami a mienk lesz, 97 színből álló „életmű”, ami majd talán évek múlva kerülhet keretbe. Gyönyörű lesz, egy mediterrán virágbolt belső udvara.

Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged lelki szemeink előtt, miközben alkotsz?
Nappali, sarokkanapé, éjszaka... Nincs nagy titok.

Milyen az „álom műhelyed”?
A műhely a hímzés utáni munkafázisokhoz szükséges. Kialakítottunk a gardróbban egy kuckót a varrógép körül, de ez még nagyon messze van az álmaimtól. Idén talán ki tudok alakítani olyan tároló rendszert, amivel szebbé és rendezettebbé tudom tenni, egyenlőre kaotikus a helyzet.

Mivel foglalkozol még (pl. hobbi)?
Ha akad partnerem, szeretek biciklizni.

Van példaképed? Ha igen ki és miért?
Több olyan alkotótársam van, aki kitartóbb, vagy jobb üzleti érzékkel rendelkezik, vagy több energiája van, mint nekem és szakmailag előrébb tart nálam. Őket becsülöm és igyekszem tanulni tőlük.

Ki támogat, bátorít, szponzorál?
Az egész családom. Mindenben támogatnak, de egyben ők a legnagyobb kritikusaim is. A férjem fanatikus horgász, ő igazán tudja, mi a megszállottság. Mindenben támogat, anyagilag is, érzelmileg is, elviseli a hobbimmal járó felfordulást, a lelkes ötleteléseimet, de a hullámvölgyeimet is. A virágboltos képhez tőle kaptam meg a fonalakat házassági évfordulónkra. A nagylányaim sok hasznos tippet adnak, formálják az ízlésvilágomat, és üzleti szempontból kiváló tanácsadók. Az anyukám elfogultan rajong a munkáimért, a nővérem a legnagyobb reklámhordozóm, mindenhova viszi a munkáimat és a híremet.

Mond el egy nagy álmod/vágyad!
Ez valóban csak álom: megélni a keresztszemes hímzésből.

Tapasztalat, jó tanács a többi alkotónak?
Nem szabad magunkat leértékelni, tisztában kell lenni vele, hogy amit alkotunk, az igazán értékes és másoknak is örömet okozhat. Nem szabad áron alul eladni a portékát. Meg kell találni azokat az embereket, akik értékelik és meg is fizetik a munkánkat.



Keressük az alkotók leg-jeit... lehet szinte bármi, amiben úgy érzed, hogy te lehetsz az alkotók leg-je....
Ebben a családom segítségét kértem, de egyértelmű volt a válasz: az egyediség. A keresztszemes hímzéseim az enyémek. Nem majmolok, utánzok másokat, amit készítek, én találom ki. Ha megmutatok egy-egy új darabot az alkotótársaknak, mindig elhangzik a dicséretek között: ez igazán egyedi!




Végül, de nem utolsósorban, hol találhatóak meg a termékeid?
Facebookon: Hilda keresztszemes tárgyai

2013. augusztus 1., csütörtök

Balogh Edna: Edna Glasspainting

Korábban, ha valaki üvegfestést említett, eszembe jutottak keresztlányom aranyos kis matricás üvegfestett mesefigurái, valamint a kolléganőmtől Karácsonyra kapott kis gyetyatartó.. aranyos aranyos.. igazából bárki elkészítheti csak türelem (max. 5 percnyi ;) ) kell hozzá, igaz?

Balogh Edna is ezzel a hétköznapi hobbitechnikával dolgozik és hasonló alapokról indult, de mára egészen más, művészi szinten kivitelezett képeket alkot. Ismerjétek meg hát most Ednát, az alkotót: 



Miért, mikor, hogyan kezdted?
2010 telén kezdtem el üvegeket festeni, egy kislány ihletett akkoriban, akivel először matricákat festettünk, majd ki akartam próbálni az ecsetes, üvegekre történő festést. Amikor az első kép elkészült, nem értettem, miért tetszett másoknak, nekem annyira ösztönös volt, szerintem bárki meg tudta volna csinálni!

Emlékszel még, mi volt az első munkád, amit eladásra készítettél? 
Nem készültem arra, hogy ezt másoknak mutogassam vagy eadjam; végül mégis úgy alakult, hogy elmentem egy kézműves vásárra, ahol idegenek vásároltak tőlem képeket. Emellett van egy közösségi oldalam is, ahol sokan rám találtak. Részt vettem egy kiállításon, illetve egy licitáláson is, amit nagyon élveztem. Minden csatornán, felületen keresztül pozitív visszajelzéseket kapok, és ez jó érzés nagyon.

Miket szoktál készíteni, alkotni? Mit szeretsz a legjobban? 
A képeimet elsősorban a magam kedvéért készítem, a kíváncsiság hajt, hogy meg fogom-e tudni úgy valósítani, ahogy szeretném. Amíg festek, annyira bele tudok mélyedni, hogy észre sem veszem, órák teltek el, mióta leültem. 
 

Mire vagy a legbüszkébb? 
Arra, hogy sosem tanultam, minden eredményem és sikerem a saját próbálkozásom.

Miket csináltál eddig? Most épp min dolgozol? 
Főleg képeket szoktam festeni, nem is túl nagy méretekben, mert az aprólékos, finom mozdulatokat szeretem, amikor kis területen tologathatom a festék felületét, a végén pedig összeáll egy egész, számomra kiegyensúlyozott látvány.


Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged lelki szemeink előtt, miközben alkotsz? 
Az egész asztal tele van a festékekkel és az üvegekkel, közben szól a zene, és nem gondolkodom semmin. Azt élvezem ebben a legjobban, hogy ilyenkor nyugodtan lehetek a saját világomban, és még az egyedüllétem eredménye is egy kézzelfogható, szép dolog, amivel másokat is boldogíthatok. 
Mivel foglalkozol még (pl. hobbi)? 
Szeretek a természetben lenni, a vizet, úszni, jó energiájú emberekkel és környezetben lenni, feltöltődni. 
Ki támogat, bátorít, szponzorál? (Szóval ki, az aki nélkül nem tarthatnál ott ahol és akinek köszönettel tartozol) 
Családomnak, Páromnak és barátaimnak, akik mindig biztosítanak arról, hogy amit csinálok, az jó! 
Tapasztalat, jó tanács a többi alkotónak?
Légy önmagad, és élvezd, amíg alkotsz!  
Végül, de nem utolsósorban, hol találhatóak meg a termékeid? 
https://www.facebook.com/pages/EdnaGlassPainting/187761347909587
Köszönjük, hogy bemutatkoztál! További jó hangulatú alkotással töltött órákat és sok vevőt kívánunk!
I love Handmade Hungary

2013. július 26., péntek

Timi és az ő gyurmavilága

Ma Timi fog elkalauzolni titeket gyurmavilágába, ahol megismerkedhettek a háttérmunkával. Reméljük jobban megismeritek és kicsit közelebb kerültök hozzá ebben a hatalmas internetes világban. 
HH: Miért, mikor, hogyan kezdted?
Timi: Közelebbi barátságba a süthető gyurmával 2011 őszén kerültem. Előtte is használtam már párszor (persze csak egy-két színt), de nem láttam benne annyi fantáziát itthoni kreatívkodásaim során, mint ebben az időben. A nagyobbik gyerkőcnek az adventi naptárába kerestem ötleteket, főleg Bogyó és Babóca témában. Az interneten amiket találtam őrületes árban voltak, a naptárnak meg annyi zsákocskája volt… Aztán eszembe jutott, hogy süthető gyurmából formázom meg a figurákat hűtőmágnesnek. Még nagyon gyerekcipőben járt, amik látszottak is a figurákon, de a gyerek oda és vissza volt egy-egy figura láttán, melyek a zsákocskák mélyéről kerültek elő. Azóta is őrizzük őket a hűtőn!

Annyira megtetszett, hogy magamnak, ismerősöknek készítettem ékszereket, később a gyerekeknek kanalakat, könyvjelzőket, és valahogy oda jutottam, ahol most vagyok
 
Miket szoktál csinálni?

Főként evőeszközöket, bögréket, tányérokat díszítek süthető gyurmával; de megfordul kezeim között néhány ékszer is. Viszont a díszítést jobban szeretem. Jó érzés, ha tudom, hogy egy-egy kis lurkó mennyire örül, ha meglátja kedvenc figuráját az evőeszközökön, büszkén dicsekszik, hogy ez a saját kanálkája, hisz még a neve is rajta van. A felnőttek a bögréket részesítik előnyben, hiszen az arra elkészített minta vidámságot csal mindennapjaikba, és valljuk be őszintén, ki ne örülne egy kis névre szóló ajándéknak munkatársaitól, barátaitól, családtagjaitól.




A könyvjelzők mellett imádok gombokat is készíteni. Ezeket szívesen használják kedves alkotó társaim. Jó viszont látni az általam készített gombokat egy-egy csodaszép alkotáson. Így az én picinyke kis gombocskáim előtt kinyílik a lehetőség, és egy új, meseszép világban kelhetnek új életre.




Hogyan mivel inspirálódsz, mi inspirál?

Rengeteget nézelődöm az interneten, visszatérő látogató vagyok pár külföldi kézműves oldalán. Sokszor dolgozom megrendelés alapján, amikor a minta adott. Akkor a kihívást az jelenti, hogy minél tökéletesebben mintázzam meg az előre egyeztetett motívumokat. Ha magamtól dolgozom, akkor kevésbé használom a bohókás motívumokat, valahogy a szívemhez a tavaszi-nyári időszak motívumai és színei állnak. De hát mivel rendeléseim nagy része a gyermekek igényeit hivatottak teljesíteni, így nem jövök zavarba a mesei motívumoktól sem. Főleg hogy itthon is elég sokat nézünk, olvasunk mesét, sok ihletet kapok a rajzfilmektől, mesekönyvektől is.

Mire vagy a legbüszkébb?

Nincs kedvencem, de az mindig valahogy szívet melengető, ha gyermekeknek készíthetek valamit. Viszont ők a legnagyobb kritikusok is, hisz ők még önzetlenül, tiszta szívből mondják el véleményüket. A kultúráltan megfogalmazott kritika is hasznos, abból lehet fejlődni és tanulni! Ha valamit kötelező kiemelni, akkor talán ékszerek közül tudnám megemlíteni a fehér mini rózsás nyakék szettemet, illetve a pasztell rózsaszín nyakéket (ebben sok munkám volt, főleg, hogy nem vagyok jártas a drótozásban)


Mi az, amit nagyon szeretnél csinálni?

A konyhánkba szeretnék egyszer egy 12 részes evőeszköz szettet elkészíteni (evőkanál, villa, kés, teáskanál, desszertes villa, kávéskanál). De sajnos még a színvilágot és a motívumokat sem sikerült kitalálnom... mikor ezen gondolkodom, mindig valami más színösszeállítás jut eszembe, így ez várat magára szerintem még jó ideig.

Miket csináltál eddig?

Aki ellátogat oldalamra, az megtalálja az általam készített alkotások fotóját:

http://www.facebook.com/timigyurmavilaga

Miket szeretnél még készíteni?

Nagyon sok ötletem, elképzelésem van. Mind ékszer, mind pedig evőeszköz-konyhafelszerelés témában. Mostanában az evőeszköz-tárolókkal foglalkozom, szeretném ezekkel kibővíteni a kínálatot. Képzeletemben má nagyon sok ötletemet megvalósítottam, de időhiány és sajnos sokszor anyagi okok miatt (alapanyagok ára) még váratnak magukra.


Mi a következő munkád?

Sosem tudom mit hoz az élet... Az biztos, hogy a rendelőim majd megmondják! :)

Hol alkotsz? Hogyan kell elképzelni téged, miközben alkotsz?

A konyhában és nagyon-nagyon maszatosan. Sokszor nem is egyedül... Vannak pici gyurmagalacsinok, melyek a gyerekek kezei között landolnak, és ott ülnek/állnak mellettem és magyaráznak miközben kígyócskákat, golyócskákat formáznak.

Milyen az „álom műhelyed”?

Mindenféleképpen olyan, ahol egyedül lehetek, és egyedül dolgozhatom ;) A lényeg hogy világos, és lehetőleg természetes fénnyel is megvilágítható hely legyen. A felszereltsége milyen legyen?!?! Hát ennek elmesélését szerintem ne kérjétek egy süthető gyurmával foglalkozótól… nincs annyi hely és idő hogy azt fel lehessen sorolni.

Mivel foglalkozol még?

Ha ez a kérdés a többi technikára vonatkozik, akkor még sok-sok mással… Egy kreatív vénával és 2 gyermekkel megáldott anyukától nem illik ilyet kérdezni 

Ki támogat, bátorít, szponzorál?
Elsősorban a család, kivéve mikor emiatt picit el kell hanyagolnom őket. Másodsorban a támogatást megkapom barátoktól, ismerősöktől, visszatérő vásárlóktól. A „szponzoráció” a saját családomtól, a konyhapénztől és legfőképpen megrendelőimtől/vásárlóimtól jön. Sajnos sokszor, ha nincs megrendelés/vásárlás akkor az alapanyag-beszerzés, a fejemben lévő sok-sok ötlet megvalósítása is várat magára!

Mondd el egy nagy álmod/vágyad!
Ebben a témában talán a vágyam az, hogy legyen elég megrendelésem, melyekben kreatívságomat kiélhetem. A másik, ami nem is igazán vágy, hanem reménysugár… Remélem, hogy az embereknek tetszik az, amit csinálok!

Köszönöm, hogy kíváncsi voltál rám és talán egy kicsit közelebb kerültél az én pici kis gyurma-világomhoz!

Mi is köszönjük a bemutatkozót, további jó alkotást és sok-sok elégedett vevőt kívánunk!

Timi fb oldala

2013. július 18., csütörtök

Urbán Dóra Zsófi


 Ma Urbán Dóra Zsófit faggattuk azért, hogy ti jobban megismerhessétek az embert, aki a termékek mögött áll.


HH: Kedves Dóri, hogyan, mivel jellemeznéd magad? Lehet ez pár szó is.
D: kíváncsi, céltudatos, precíz

Miért, mikor, hogyan kezdted? Miket csináltál eddig?
Gyermekkorom óta imádok alkotni, újabb és újabb technikákat kipróbálni. Gimnáziumban rajztagozatra jártam, ahol mindig találtam magamnak valami felfedezni, megtanulni valót. Természetesen ez sem volt elég. Anyukámnak volt egy már használaton kívüli varrógépe, ami szintén mozgatta a fantáziámat. Gyorsan elsajátítottam a használatát, majd patchwork összeállításba kezdtem. Minél jobban ment, annál több dolgot voltam képes megvarrni. Ma már pénztárcákat, táskákat, párnákat varrok, vagy ami épp eszembe jut.

A másik énem az óvodapedagógus, aki azzal a szemmel is válogatja a blogbejegyzéseit, hogy mit lehetne elkészíteni kisgyermekkel otthon, anyával, apával. Szeretem, ha együtt tevékenykedik a család, illetve, mikor alkot egy gyermek. Nincs jobb dolog, mint látni, hogy örül, mert sikerült valamit megcsinálnia!

Nem utolsó sorban nő vagyok. Ez látszik azokon a munkákon, amik kevésbé gyermetegek, inkább „nőcisek”. Ja! Talán ez is a női dolgokhoz tartozik: szeretek sütni-főzni, de főleg édesszájú vagyok, ezért (is) imádok mézeskalácsot készíteni. Több éve sütögetem őket karácsonykor és húsvétkor a család örömére. A kíváncsiság itt is előtört belőlem, hogyan lehetne az ünnepi hangulatot fokozni a mézeskalács illatával? Így jött az ötlet, hogy lehetne készíteni dísztárgyakat is mézeskalácsból: szalvétagyűrűt, adventi koszorút, gyertyatartót, tálakat. Jöttek az újabb és újabb gondolatok és a kívánságok. Kértek már tőlem esküvőre köszönő ajándékot, keresztelőre apró emléket, tavaszi koszorút ajtóra és csontvázat biológiatanárnak ajándékba.
Mivel mind a kézi, mind a számítógépes grafika közel áll hozzám, szórólapokat és névjegykártyákat is készítettem már, ahol szintén a kreatív, egyedi megoldásokat kerestem.

Honnan kapta az oldalad a nevét? Hol találhatunk meg téged?
A Zsorika név egy mozaikszó tulajdonképpen, amit úgy kaptam, hogy az anyakönyvezett Dóra nevemet, valamint a később kapott becenevemet, a Zsófit, összevontuk az egyik barátnőmmel.

Urbán Dóra
Web: www.zsorika.hu
Facebook: https://www.facebook.com/zsorika
E-mail: zsorika@zsorika.hu
Fénykép: honlap_indulas (http://zsorika.hu/?p=111)

Miket szoktál csinálni? Alkotni?
Óvodapedagógus vagyok, tehát bármit, amire képes vagyok. Felhasználom azokat az anyagokat, amik éppen adódnak, sokszor újrahasznosítok a gyerekekkel is. Az eladó tárgyaimat varrom, gyöngyből fűzöm, vagy mézeskalács-díszítéssel készítem, vagy bármi olyat készítek, amire a saját korlátaimon belül képes vagyok, és úgy érzem, kiadhatom a kezeim közül, mert elégedett vagyok vele annyira. Honlapomra (www.zsorika.hu), aki ellátogat, sok technikát megnézhet, kipróbálhat a blogbejegyzéseim alapján.


















Hogyan, mivel inspirálódsz, mi inspirál?
Legtöbbször az, hogy kérnek valamit a vevők. Olyat, amit meg lehet valósítani. Ez kihívás számomra, ami inspirál. A gyerekek az óvodában ugyanígy motiválnak. Kitalálnak valamit, ami érdekli őket, azt tovább lehet gondolni, mást is ki lehet belőle hozni. Persze a gyerekek megvalósítják a saját szintjükön a saját elképzelésüket, én meg továbbgondolom az adott témát, és például társasjátékot, vagy nehezebben megvalósítható ötletet mutatok nekik, amit szintén megcsinálunk.



Mire vagy a legbüszkébb?
A saját munkáimban is akadt egy-kettő, amire büszke voltam, mikor elkészült. De a legbüszkébb mindig arra vagyok, mikor a gyerekek szemében látom az alkotás örömét, vagy annak a boldogságát, akinek a tárgyat készítettem. 

Mi az amit nagyon szeretnél csinálni?
Régóta ki szeretném tanulni a korongozás, agyagozás művészetét és a kosárfonás is érdekel. Illetve a fotózás, hogy a honlapra minél jobb képeket sikerüljön feltenni. Mindezeket csak hobbi szinten persze, de biztos van még pár dolog, ami most nem jut eszembe.

Tapasztalat, jó tanács a többieknek?
Ez a legnehezebb. Én kiváltottam az egyéni vállalkozást, így próbálkozom. Nem könnyű, sokszor ütközöm falakba, de nem adom fel, remélem nem is fogom. Sajnos egyelőre jó tanácsot nem tudok adni, talán azt hogy szeressék, amit csinálnak, abból baj nem lehet. 

Miket szeretnél még?
Mindent!!! Hiszem, hogy az egész élet során lehet tanulni, és hogy nem szabad kihagyni semmit, amire lehetőség adódik.

Mi a következő munkád?
Varrtam régi farmerból táskát. Erre kaptam néhány megrendelést mostanában. Most inkább a varrott dolgaim után érdeklődnek.


Hol alkotsz? Hogy kell elképzelni téged lelki szemeink előtt miközben alkotsz?A kis lakásomban. Nincs igazi műhelyem, bár jó lenne...talán majd egyszer meg lesz az is. Sokat gondolkodom, agyalok, mire végül megszületik a végeredmény.

Milyen az "álom műhelyed"?
Kicsi, magas, világos. Mondjuk, egy tetőtéri szoba valami régi házban vagy egy raktárépület kicsike szeglete, az jó lenne! 

Van példaképed, ha igen ki az és miért?A dédmamám. A kitartásáért, a tűrőképességéért és a végtelen szeretetéért. Annyi nehézséget viselt mosolyogva, sőt, derűsen. Nagyon öreg és bölcs volt, mikor én ismerhettem. Tudom, nem erre gondoltál, de nekem ő az igazi példakép.

Mivel foglalkozol még? (pl. egyéb hobbi)
Geocachinggel, amit úgy tudnék összefoglalni, hogy túrázás közben "kincskeresés". Sok szép helyet felfedezhettem már eközben Magyarországon és külföldön is pár helyen.

Ki támogat, bátorít, szponzorál,...? (Szóval ki, az aki nélkül nem tarthatnál ott ahol és akinek köszönettel tartozol)
Ez a lista elég hosszú lenne. Mindenki, aki támogat, aki szeret, aki nem, aki biztat, aki kételkedik, aki gáncsol, akinek tetszik, amit csinálok, akinek nem, aki vásárol tőlem, aki utánoz... sorolhatnám még. Mindenből lehet tanulni, így az egész életem során talán az összes ember, aki szerepelt eddig, mindenkinek köszönhetek valamit. A saját magam megvalósításában mostanában leginkább a párom támogat, neki köszönhetem a honlapomat is és azt is, hogy néha elég jó képeket sikerül készíteni a tárgyaimról.

Mond el egy nagy álmod/vágyad! ( lehetőleg alkotói munkásságoddal kapcsolatban)Talán az lenne, hogy ebből a tevékenységből meg lehessen élni ebben az országban, Magyarországon. Szeretem a hazámat, ha egy mód van rá, nem szeretném elhagyni, szeretném, ha hagynának dolgozni itt, segítenének legalább abban, hogy nem ütköznék állandóan falakba.

Keressük az alkotók leg-jeit... lehet szinte bármi, amiben úgy érzed, hogy te lehetsz az alkotók leg-je.... legalacsonyabb, legidősebb, legkisebb lábú, legtöbb gyereket nevelő, legtöbbet vagy legkesebbet "tetszik"-elt oldaltulaj, bármi... lehet vicces vagy érdekes...
Ez a legnehezebb. Én erre a saját magam nem tudok válaszolni. Nem hiszem, hogy "leg" lennék bármiben is, csak szeretném jól csinálni, amit épp csinálok. Talán mások ezt jobban meg tudnák mondani, akik kívülről látnak engem, vagy a munkáimat.